Borfesztivál

Ez egy szép nap volt. Vegre kimozdultunk. Elsétáltunk a kilátóhoz a Strázsa hegyre. Bar borfesztivál, idén nem ittam bort, csak szörpöt :D Nem tudom ez, hogy történhetett. Anno két eve voltam itt. Izgalmas volt most. Láttunk egy csúnya balesetet. Sétáltunk egy nagyot. Végül pedig az első majd a masodik sorbol élveztük a Bikini koncertet. Azt hittuk esni fog. Úgy vártam, hogy szakadjon az eső. Az kár, hogy elmaradt.  Hazafelé meg kiseret históriákat mesélt párom. Már lúdbörzött a karom.

Nosztalgia

Most eszembe jutott mikor tanultam meg, hogyan kell elzárni az érzéseket és elfelejteni sírni. Valamikor a munkahelyemen kezdődött apu halála után. Ki akarna egy síró pultost látni? Akkor tanultam meg, hogyan kell kizárni a dolgokat a fejemből. Az egyetem is sokat segített. És az éjjel nappal dolgozás. Nem volt idő így érzelmekre. Rájöttem, hogy senki nem kíváncsi a panaszaimra. Nem felejtem el mikor azt mondta, hogy engem a barátaim is csak elviselnek. Igaza volt, akkor. Folyton beteg voltam (még rosszabb volt, mint most), folyton csak panaszkodtam. Meg kellett változnom, ha túl akartam élni. Persze ez nem mindig sikerül még most sem. Rám ragad a negativitás, pedig keményen küzdök.

Emlékszem egyszer bent volt egy ember a kocsmában, aki ismerte aput. Azt mondta nem is szerettem.. mert nem látja rajtam, hogy fájna. Friss volt még a seb. Fájt, hogy ezt mondta. Muszáj volt mosolyognom a munkahelyen. És.. én nem törhettem össze. Valakinek támasztania kellett anyut. Pedig rajtam nagyobb teher volt. De anyu tovább lépett. Én meg ott ragadtam. Még most se dolgoztam fel, hogy nincs. Nem tudom elengedni az érzést, hogy nem voltam itthon, akkor. Ha akkor nincs mellettem szerintem a reptéren maradok a földön össze törve, ahol a hír fogadott. Nem is emlékszem, hogy jutottam haza. Nem tudok megbocsátani.

Sokat küzdöttem és most tessék. Vissza estem egy régi szintre. De muszáj leírnom, ha már el nem mondhatom senkinek. A rosszra senki se kiváncsi, ezt csak magammal oszthatom meg.

Mert a démonok bennünk rejtőznek

Nehéz összeszedni a gondolataimat, borzasztóan régen írtam már le. Már csak két hét és az államvizsgával bezárul egy korszak. Természetesen a nyelvvizsga még hátra van, de úgy érzem az megint egy másik korszakot fog lezárni, ha végre sikerül. Már megvan a munkahelyem. Jó érzéssel tölt el, hogy ennyi helyen várnak dolgozni, ez is azt bizonyítja, hogy a kemény munka meghozta a gyümölcsét.

Úgy érzem nehéz megfogalmazni, amit tényleg bennem van. Elgondolkodtat, hogy valyon ismer vagy ismert-e valaha valaki igazán? Szeretném elhinni, hogy egy intelligens, céltudatos, kitartó, nagy küzdőszellemmel bíró felnőtt vagyok, mint amilyennek most gondolnak az emberek. Blablabla. Ez is csak az egyik Én. A másik semmit sem változott. Ugyanaz a félénk, magányos és zárkózott gyermek, talán azért, mert azóta is bezárva szenved a falak között, amit feelépített, de sosem tudott lebontani. Persze ehhez az kellene, hogy valaki felrázzon, és vad dühvel magam romboljam porig azokat a falakat, és akkor a két Én egyesülhetne.

Régen emlékszem, fejvesztve rohantam minden kapcsolatból, amit úgy éreztem kicsit is nem működik, azután megismertem Őt. Úristen mennyit bántottam, mert féltem, rettegtem. Megtörtem őt. Aztán elvártam, hogy olyan legyen, mint az elején, pedig az egész az én hibám volt. Annyira gyerek voltam és gyáva. Pedig az egy gyönyörű szerelem volt, mindig megfogom őrizni emlékét. Kicsit egy rózsára emlékeztet, mely bimbót növeszt, a legszebb pompájában kinyílik, majd a kertész, ahelyett, hogy óvná, savval leönti. Aztán meg csodálkozik bambán, hogy mitörtént. Később még sok évig küzdöttünk, míg feladtam végül és tovább álltam, oda ahol most vagyok.

Azt hiszem, hogy az ember nehezen tanul a hibáiból. Most is sok fájdalmat okoztam mire eltelt ez a 1,5 év. Nagyon sokat kellett változnom, de ő megmaradt mellettem egy szinten és már nem fejlődik, pedig a kapcsolat megkívánná. Úgy érzem megismétli magát a történelem. Hasonló a szerelme, mint neki. Talán ez a fajta szerelem fog egyszer megölni. És ez már a harmadik az életemben. Az első kettőt elpusztítottam, talán az lenne a fer, hogy most ő pusztítana el engem. De valahogy ez a fajta szerelem vonz, magához láncol, elborít. Nem tudok igazán menekülni belőle, talán ezért tartanak ilyen sokáig. Az a baj, a mostani párom játékfüggő. Hiába érez így irántam, ha mellette vagyok, akkor a játék rabja, ahogy távolodom kiszakad belőle és megfolyt az érzéseivel. Nem egészséges és magányra kárhoztat, mert ha távolodok, akkor nem enged, de ha mellette vagyok meg nem lát. Hiába más természet, nem beszél velem többet, mint ő a végén. Hiába van tőlem pár lépésre, tudom, hogy a hangom nem ér el hozzá, egy másik világban van. Talán ez a büntetésem, mert ilyen ember voltam és vagyok. És, ahogy telt az idő a bármiről beszélgetés csak szűkült és szűkült és már úgy érzem nincs miről beszélnem és már nem is akarok megszólalni. Néha kinyújtom a kezem és nézek szomorúan, de tudom, hogy nem érem el őt. Magányra vagyok kárhoztatva a rossz döntéseim miatt. Talán ez a sorsom.

És ezt senki sem látja, hiszen nem mondom és elzárom. Ez legbelül van, ott ahova már senkit sem engedek be. A külső én a nyitott, kedves, mosolygós közvetlen én és az, aki el van zárva a zárkózott, távolságtartó, magányos kislány. Talán már soha senki nem fogja észre venni, talán én is elfelejtem és eltűnik. De én nem ezt akarom! Valaki! Bárki. Kérlek, valaki mentse meg őt, mert én nem tudom... Vagy tépjem ki és dobjam el? Hisz Ő is Én vagyok! Mit kellene tennem? Ő belülről marcangol, a másik kívűlről támaszt, segít a látszatban. Nekik nem szabadna létezniük külön- külön! Hogy történhtett ez meg..

 

Ui.: Még emlékszem a szemeikben a csillogásra, mikor kezeiket a torkomra csúsztatták. A fájdalom, mely gyűlöletté alakult és elakart pusztítani egy tündérnek álcázott szörnyeteget. A tekintetük örökre belém vésődött és az érzés, hogy nem féltem. Két különböző személy, két különböző helyszín, de ugyanazon ok. Talán ők már elfelejtették, sőt biztosan. Minden ott volt az arcukon.

egyszer fennt máskor nem

Érdekesen alakulnak a dolgok. Az egész hetes harcom munka után az énekkel ma kifizetődött, örültem neki. Azért egy cél pipa.. hamarosan ha minden igaz az eloval is végzek.. így későbbiekben ha rosszul alakulnának az anyagi dolgaim azzal sem kell majd foglalkoznom. Elkezdtem építgetni a hosszú távú céljaim. Jó érzés megalapozni a jövőm.
Hamarosan lehet elkezdjük tesómmal a vállalkozásunk alap pillérjeit letenni. Nagyban gondolkodunk de amíg ilyen tempóban rohanunk csak mini lépésekben tudunk haladni.. de az legalább legyen stabil. Jó kiegészítése lesz a keresetünknek és legalább a kreítivitásunk is fejlődik.
Úgy tervezem nyáron elmegyek valami tanfolyamra vagy továbbképzésre. Szóval jah, pörög körülöttem minden. Nem tudok nyugton ülni a seggemen és halálosan tudok kínlódni ha unatkozom, bár egyedül sose szoktam.
Más: hiányzik a romantika az életemből, nagyon. Meg, hogy törődjenek velem. Zavar, hogy igazából nem halad a kapcsolatom. Egyre jobban azt érzem, hogy öregszem és hogy kifutok az időből. Az a baj, hogy a páromról kb semmit sem tudok. Kizár az életéből, ami meg velem történik az meg vagy untatja vagy nem érdekli, vagy irritálja. Teljesen hidegen hagyja ha sírok, ez nem egészséges. Főleg ha állapotos leszek és megbolondulnak a hormonjaim, vagy ha történik valakivel valami körülöttem... támaszra, barátra és egyben a páromra lenne szükség. Arra, hogy maszírozza majd a hátamat, mikor már olyan nehéz lesz a hasam a babától, hogy nem bírja a hátam. Vagy majd ha sírok minden nap,mert a hormonjaim felborultak a terhességtől, akkor is nyugodtan a másik oldalára fordul, mondván, hogy én ilyen vagyok?Nem akarok olyan kapcsolatban élni, mint amilyenben a szüleim éltek... Apu se tudta kimutatni az érzelmeit, ha megharagudott napokig nem szólt az emberhez. Félek a jövőtől, mert lehet nagyon magányosan fogom leélni az életemet.

 

 

 

 

vacsi

Hát ez a mai vacsi elég költségesre sikeredet.. Mivel kezdtem teljesen a béka feneke alatt érezni magam, úgy döntöttem, hogy evéssel hozom rendbe a lelki állapotomat.. Vettem salátát, főztem karfiolt azt beletettem, régen vettem halat ilyen sütőben süthető olasz izesítésű valamit, és rák salátát.. na ezt mind bele borítottam. Isteni.

 

Egyre kimerültebb vagyok.

Ma babáztam. Behozta Mariann a kislányát.. annyira édes volt. Lassan én is szeretnék gyereket. De erre elég kicsi az esélyem nagyon sok évig még.

Mennem kell énekre.. olyan jó lenne pihenni. Meg beszélni valakivel a dolgaimról amik nyomasztanak.

boing

Üres a kocsma. Egy ember néha ha betéved.. üres az utca. Egy lélek sincs erre.

Jövőhétvégén már lehet lesz net. Jó lenne, akkor tudnék itt tanulni és nem egy helyben toporognék.

Kicsit megváltozott megint minden. Sok dolgon kell gondolkoznom.

Kérlek.. hagy hajtsam álomra a fejem...

 

Nem tudom mit várt.. mit fogok mondani. Mostoha apa. Hát oké. Nem egyszerű ezt feldolgozni.

piff-paff-puff

Igen. Ez a hét borzalmas mélypont nekem. Hihetetlenül szarul alakultak a héten a dolgok. Annyira stresszes vagyok, hogy az már fáj. De nincs baj. Megoldom. Szorít a határidő.
A telefonom összetört, a beadandókkal elcsúsztam, holnapra nyomtatnom kellene. Szerdán vizsgázok olyanból amiről dunsztom sincs. Idegesít, hogy nem tudtam kimenni a temetőbe mostanában. Nagyon hiányzik apu, néha ez teljesen kiborít. És hát Roli... mindegy.
Hosszú távú céljaim érdekében már tettem lépéseket, de a rövid távúakkal még hadilábon vagyok egyenlőre. Mikor érem utol magam?

Annyi mindent akartam írni de eltelt az idő és elfelejtettem. Szomorú. Most meg nem jut eszembe semmi. 2-án? Voltam Vivivel Pesten bulizni, na az király volt.